AKKU A RÁDIÓ Q-BAN!

AKKU - a mássalhangzók

pénteken 22.00-tól 23.00-ig, ismétlés: szombaton 10.00-tól 11.00-ig

Június 4-én különös műsor lesz, hiszen az egyik vendégünk az AKKU technikai munkatársa, Szabolcsy Edina lesz. Itt lesz velünk az AKKU csoport egyik alapítója, több évtizedes ismerősöm, barátom, munkatársam, elvtársam és baj- illetve örömtársam, Greifenstein János, színész, rendező, bohócdoktor, tréner, színházcsináló.
Szeretettel várok mindenkit:
Horgas Péter

Még a POSZT előtt, ebben az évadban utoljára…

2010. JÚNIUS 1. és 2. - 22.30.

Szeretettel várjuk Az E.T. című előadásunkra, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, Hevesi Sándor termébe!

cím: Színház- és Filmművészeti Egyetem, Hevesi Sándor terem, Budapest, Rákóczi út 21., I. emelet

az előadás hossza kb. 70 perc

Ha Madách Imre Tragédiájával kezd el foglalkozni öt színész, egy fiatal rendező és egy apró stáb, gyakran kérdezik meg a barátaik tőlük: „Ti normálisak vagytok?”

Noha a jelenetek eredeti sorrendjét felforgatjuk, és sokat el is hagyunk közülük, abban bízunk, hogy talán megérthetjük a megszállottan kereső Akárki történetének legfontosabb aspektusait. Az előadás igazi műhelymunka során formálódott: a Thália Színház segítségével Miss Arizona egykori lakásában dolgoztunk, kihasználva a különleges helyszín kínálta összes lehetőséget. Az E.T. a jelenből indítja el az álmok sorozatát és jut el egy lehetséges megoldásig.

A bemutatót a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával egy frissen formálódó csapat, a SZAKKÖR, az AKKU csoport színházi egysége hozza létre.

„Akkor hát, kérdeztem szórakozottan, ismét ennünk kellene a tudás fájáról, hogy a bűntelenség állapotába visszaessünk?

Hát igen, mondta C… úr, ez lesz az utolsó fejezete a világ történetének.”

(Heinrich von Kleist)

——————————————————————————————–

AKKU A RÁDIÓ Q-BAN!

AKKU - a mássalhangzók

pénteken 22.00-tól 23.00-ig, ismétlés: szombaton 10.00-tól 11.00-ig

Sokszor, ha különböző mássalhangzók kerülnek egymás mellé, akkor ezek hatnak egymásra, kiejtésük megváltozik. Ezt hívjuk összeolvadásnak. Pl: játszik, barátság vagy szabadság.

AKKU, a kulturális töltőállomás
kortárs művészet - ökológia - népművészet - esélyegyenlőtlenség - határátlépők
AKKU, vagy amit akartok

Május 28-án felvételről megy az AKKU műsora. Ebben Ölveti Matyi vezetésével az Accord Quartet próbájába hallgathatunk bele, de szó lesz a gyereknapról is…

—————————————————————————————-
Május 21-én a Rádio Q-tól Ámon Heni lesz a vendégünk. Utána és közben pedig Salamon Beja, népzenész, az egyik legjelentősebb magyar hegedűművész lesz velünk a stúdióban.
ölelés:hp
—————————————————————————————-
Május 14-én a Rádio Q-tól Tóth Tas Péter lesz a vendégünk, majd Balla Zoli érkezik a Tűzraktérből. A Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős osztályából pedig Juhász Lujzát ismerhetjük meg.
Várunk mindenkit szeretettel:
Ölveti Mátyás, Dömötör András és Horgas Péter
—————————————————————————————-
Május 7-én folytatjuk megkezdett sorozatunkat, amelyben a Radio Q-ban dolgozó műsorvezetőket, szerkesztőket látjuk vendégül. Most Dunai Misivel, a Zebra műsorvezetőjével beszélgetünk. Utána pedig Budai Orsi és Farkas Dávid a Tűzraktérből érkezik hozzánk.
Várunk mindenkit szeretettel:
Ölveti Mátyás, Dömötör András és Horgas Péter
—————————————————————————————-
Április 30-án Ölveti Matyi vendége Fabri Flora csembalista, Németországból. Utána pedig Hegedűs D. Géza érkezik hozzánk, akivel Dömötör Andris beszélget a színházról, a közös munkártól, Az E.T.-ről.
Várunk mindenkit szeretettel:
Ölveti Mátyás, Dömötör András és Horgas Péter

Április 23-án folytatjuk megkezdett sorozatunkat, amelyben a Radio Q-ban dolgozó műsorvezetőket, szerkesztőket látjuk vendégül. Most Müllner Dóra lesz a vendégünk. Utána és közben pedig Kovács Dániel, pályakezdő színházi rendezővel beszélgetünk.
Várunk mindenkit szeretettel:
Ölveti Mátyás, Dömötör András és Horgas Péter

————————————————————————————–

Április 16-án új sorozatot indítunk. A Radio Q-ban dolgozó műsorvezetőket , szerkesztőket látjuk vendégül, első alkalommal Dr. LItavecz Annával beszélgetünk, majd két csodálatos lány, Nyulasi Lili és Szenoner Noémi látogat hozzánk és beszél terveiről, a Cekl’art-ról.

Várok mindenkit szeretettel:
Horgas Péter

————————————————————————————–

Április 2-án Novák Péter lesz az első vendég, akivel többek között Petőfi Sándorról fogunk beszélgetni, majd Kárpáti Istvánt, fiatal színházi rendezőt kérdezem terveiről.

Várok mindenkit szeretettel:
Horgas Péter

————————————————————————————–

Április 2-án Erős Balázs, A MU Színház művészeti vezetőjével beszélgetünk a színházról, terveiről, meg Japánról is. És folytatjuk sorozatunkat, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója, Tarr Judit lesz a vendégünk.Ölveti Matyi pedig Veér Csongorral beszélget.

Várunk: Ölveti Mátyás, Dömötör András és Horgas Péter

—————————————————————————————

Március 26-án a Zalabai Péterné a Motiváció Alapítvány fejlesztési igazgatója lesz az egyik vendégünk. Az alapítvány célja, hogy szolgáltatásai révén elősegítse a fogyatékos emberek társadalmi beilleszkedését, hozzájáruljon az egyenrangú állampolgári lét megvalósulásához, az önrendelkező független életvitel megismertetéséhez, elfogadtatásához, elterjesztéséhez. Az alapítvány tevékenységének célja modellértékű szolgáltatások kidolgozása, megvalósítása, működtetése, széles körben való megismertetése, módszereinek átadása.
A második vendégünk - folytatva elkezdett sorozatunkat- a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója, Mohai Tamás lesz.Végü, de nem utolsó sorban pedig Dubóczky Gergellyel beszélget Matyi.
Várunk: Ölveti Mátyás, Dömötör András és Horgas Péter

—————————————————————————————–

Március 19-én a Roma Sajtóközpont vezetője, Tóth Andrea lesz a vendégünk és természetesen megpróbáljuk a VII. kerület képviselőjét is meghívni a műsorba. Bemutatkozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős növendéke, Barabás Richárd. És persze lesz szó kortárs zenéről is. De erről majd szerdán, mert Matyi külföldön van.
Várunk: Ölveti Mátyás, Dömötör András és Horgas Péter

AKKU a Rádió Q-n!

2010. március 12-én a 2009. március 15-én az AKKU-ban bemutatott koncert zenei anyagából mutatunk be egy órát. A  március 15-i zenéink mellett megszólalnak a 48-as forradalomban érintett népek dallamai. Mindez a XXI. század legavatottabb magyar előadóival.

Az est házigazdája Salamon Beáta (hegedű, ének).

További fellépők: Bende Zsolt (gitár) Bobár Zoltán (tangóharmónika, brácsa), Bornai Tibor (billentyűs hangszerek, ének), Lukács Miklós (cimbalom), Mohai András (dob) Németh Ferenc (ének) Oláh Péter (bőgő) és Tűzkő Csaba (szaxofon).

“1848 március 15-e köré gyűlik nemzetünk mindazon nagysága, amely sehonnan nem cáfolható. Bátran hivatkozhat rá bárki, előzményét és következményét idézve. Mert többféle gondolat tudott egymás mellett működni, ezért vitájukat az emlékezet konstruktívvá, termékennyé és idézésre méltóvá emelte.”- írja Salamon Beáta közleményében.

“1848 március 15-e évfordulóján a történelemi dilemmákon túl maradjon meg az ünnep méltósága, hiszen – ne feledjük – az európai elmék közül a mi fiunk mondta ki először az EU-csatlakozást – a Duna menti Köztársaság gondolatával. A századok tükrében megláthatjuk mindazt az értéket, amely a miénk, bennünket igazol, és méltán idézhetjük fel akár ünnepi, akár hétköznapi környezetben.
1848 március 15-én nemcsak a magyar nemzet reménykedett. Velünk örült fél Európa, köztük az ország nemzetiségi lelkei is, bizakodva, csatlakozva, üdvözletüket elküldve. Viszontüdvözletünk azonban elmaradt. Vezetőink, elutasítva Magyarországunkat – egyikük véle életét is, másikuk csak holtában, akarata ellenére térvén haza –, már akkor érezték a mulasztás súlyát.
1848 március 15 szellemét a történelem folyamán már sokféleképpen tanították. Jómagam tanultam négyfélét, de szegény öregapám legalább ötfélét. … 20 év alatt március 15-én mindig két fellépésem volt. Így alakult. Kezdett rutinná lenni, akár a hétköznap. Ideje, hogy ez is megváltozzon.
1848 március 15-ének évfordulója a nemzeti ünnepe, néha munkaszüneti napként, néha nem. De 150 év alatt nem fakultak ki dalaink, nem peregnek üresen rímeink. Öt generáció töretlen emlékezete ritka kincs. Elég erőt ad, hogy másokkal megosszuk.
Emlékezzünk hát március 15-ére úgy, ahogy 150 év óta elfelejtünk. Szóljon zenénk a Duna mentén, és legyen ez az esemény egy megkésett válasz azoknak, akik hajdan üdvözletüket küldték. Amikor Európa jobbik fele nekünk szurkolt.
Most is ránk fér.”- írja Salamon Beáta.

  • Programok

    augusztus 2010
    H K S C P S V
    « szept    
     1
    2345678
    9101112131415
    16171819202122
    23242526272829
    3031  
  • Slideshow

    Get the Flash Player to see the slideshow.

  • Támogatók